Magyarországnak nagyobb szüksége van egy ilyen eseményre, mint Pécsnek

Dénes Andrea műgyűjtőt és művészettámogatót, a LOKART egyik zsűritagját kérdeztük a
biennáléról, a városról, a szakmai hátteréről, a zsűrizési szempontokról és a hazai kortárs
képzőművészetről.

Milyen területről érkeztél a LOKART zsűrijébe?

Végzettségem szerint közgazdász vagyok. Művészet-kedvelőből először vásárló – a legelső
műveket még egyetemista koromban vásároltam-, majd az évek során gyűjtő vált belőlem.
Férjemmel együtt közel tizenöt éve gyarapítjuk gyűjteményünket, ami mostanra már nemcsak
magyar és régióbeli művészektől tartalmaz alkotásokat, hanem a világ más tájairól is kerülnek
bele művek.
Hat éven keresztül tagjai voltunk a párizsi Pompidou Központ közép-európai akvizíciós
bizottságának. Alapítása (2014) óta támogatói vagyunk az OFF-Biennálénak, támogattuk
magyar művészek szereplését a 2012-es és 2022-es dOCUMENTA(13) és (15)-ön, illetve
támogatói voltunk a 2022-es Velencei Biennále magyar pavilonjának. Gyűjteményükből
folyamatosan kölcsönzünk múzeumoknak. Önálló gyűjteményes kiállításunkra 2021-ben a
FUGA-ban "Magán és nyilvános terek", illetve 2022-ben a Q Contemporary-ban
“Örökségünk" címmel került sor.

Milyennek ítéled a mai hazai kortárs képzőművészeti rendezvényeket és hol a helye a
LOKARTnak ebben szerinted?
Pécsnek a lehető legideálisabb adottságai vannak ahhoz, hogy a LOKART egy sikeres
rendezvénysorozattá nője ki magát. Gyönyörű a helyszín, a város jó gyűjteményekkel és
kiváló kiállítóterekkel rendelkezik. Sokkal kellemesebb és befogadhatóbb egy ilyen helyen
megrendezett seregszemle – gondoljunk csak Kasselra a dOCUMENTÁ-val, vagy Baselre az
Art Basel-lal –, mintha egy forgalmas nagyvárosban lenne.

Milyen a kapcsolatod Pécs képzőművészeti, illetve kulturális életével?
Konkrét kötődésem a városhoz nincs, de sokszor töltöttem néhány napot Pécsett és környékén
a családommal, barátokkal. Volt, hogy csupán egy kiállítás kedvéért látogattunk el a városba.
Pécs egyedülállóan pezsgő kulturális élettel rendelkezik. Több művészeti ágban is nagyon
magas szintű képzés folyik a városban, és azt hiszem, ez oda-vissza hat egyszerre nevelve fel
művészgenerációkat és közönséget.

Milyen feladat lesz számodra a zsűrizés? Milyen a szempontok alapján értékelsz?
A zsűrizés számomra még viszonylag új feladat. A LOKART idei hívószava az „illúzió” elég
tág értelmezésre ad lehetőséget. Fontos szempont lesz, hogy mit üzennek a művek, hogyan
kommunikálnak a látogatóval, más művészek műveivel. Keresni fogom a különböző

jelentésrétegeket és lehet, hogy el fogok játszani a gondolattal, hogy miközben ezek a művek
sok helyi vagy magyar hagyományt visznek tovább, hogyan kerülnének párbeszédbe a világ
más részein született alkotásokkal.

Mit gondolsz, milyen hatással lehet az ország, a térség képzőművészeti életére egy ilyen
biennálé?
Már maga a tény, hogy ennek az igénye felmerült, jelzi, hogy Pécs mennyire különleges
helyzetben van. Azt is megkockáztatom, hogy jelenleg Magyarországnak nagyobb szüksége
van egy ilyen eseményre, mint Pécsnek magának. Itt most egymásra találhatnak az igények,
és Pécs a helyi szcéna részvételével helyet adhat egy olyan nagyszabású eseménynek, ami a
testvérvárosokon és cserekapcsolatokon keresztül akár a még szélesebb körű nemzetközi
dialógusba való bekapcsolódásra adhat alkalmat a művészeknek.
6.Melyek a kortárs képzőművészeti trendek az országban és melyik a te legkedvesebb
irányzatod, csoportod, alkotód?
A világ nagy múzeumaiban vagy biennálékon látni lehet, hogy a szakma hogyan dolgozza fel
a különböző korszakokat, témákat sorban egymás után. Ilyenek például az életükben el nem
ismert művészek „újrafelfedezése”, a nő-művészet, afrikai művészet, kolonializmus,
LMBTQ, klímaváltozás, stb.
Mivel a művészet a saját korára reflektál, óhatatlanul előfordul, hogy hasonló kérdések
foglalkoztatnak több művészt is egy időben, vagy a technológia fejlődésével többen
kísérleteznek hasonló anyagokkal, eljárásokkal. Egy művet mégis az tesz egyedivé és
megismételhetetlenné, hogy valami nagyon sajátos, csak a művészre jellemző jegyet visel
magán.
Irányzatoktól függetlenül, amit keresek egy műben az a gondolat vagy a mondanivaló, az
újszerűség vagy a megújulni tudás, és mivel úgy gondolom, hogy a képzőművészet a saját
eszközeivel részt vesz a társadalmi diskurzusban, azok a művek számomra a
legizgalmasabbak, ahol ezt leginkább megvalósulni látom.