Százados László interjú

Százados László művészettörténészt, a LOKART társkurátorát az előkészületekről, a várakozásokról, a kortárs képzőművészet hazai helyzetéről és természetesen Pécsről kérdeztük.

Mikor kapcsolódtál be a LOKART munkájába, és mik voltak ennek az előzményei?

Az első LOKART idején még csak zsűritagként, beszélgetőpartnerként, majd a második kiadásban – talán AZ ŰR / alternatív kozmoszok című kiállítás egy évvel korábbi, közös munkájától sem függetlenül – Fekete Valériával és Kozma Zsolttal együtt gondolkodva, a fesztivál egyik szervezőjeként kapcsolódtam be a munkába.  Nem vagyok pécsi, de kimondottan sok itteni, vagy innen elszármazott ismerősöm, barátom van, viszonylag gyakran jártam/járok ide, szeretem a város hangulatát. Művészettörténészként, illetve szerkesztőként – a 60-as, 70-es évekkel, majd a 80-as évekkel és a rendszerváltás időszakával foglalkozva – elég régóta egyértelmű számomra a város jelentősége, megkerülhetetlen szerepe a XX. századi magyar képzőművészetben. Mindez pedig, egy jóval tágabb (zenei, filmes, színházi, vagy éppen építészeti összefüggések szintjén is működő) körben – regionális szinten ható, sok esetben nemzetközi kapcsolatokat is generáló módon – ágyazódott be a hazai kultúra szövetébe. Ismét szűkítve a fókuszt, a 90-es évek közepén alapított Közelítés Művészeti Egyesület munkáját, majd a 2000-es évek végétől a Fiatal Kortárs Állásfoglalások eseménysorozatait is fontos, követendő példáknak gondolom. Ezeknek a hagyományoknak, tapasztalatoknak a ma is létező hálózata, energiái aktiválhatóak, de legalábbis fontos viszonyítási pontnak tekinthetők, amelyre egy egészen közeli példa a GraphicPécs 2022nemzetközi grafikai fesztivál, amely az egyetemi város szerepkört és a plakátos-hagyományokat – a testvérvárosi hálózat előnyeire is építve – kombinálta.

Mi a feladatod a fesztiválban?

Zsolttal közösen, Valériával egyeztetve, a magyar résztvevők felkérése, a velük való kapcsolattartás, közös munka: a kiinduló – meglehetősen tág és képlékeny koncepció/tematika folyamatos fejlesztése, alakítása, ennek az állandóan alakuló szellemi és fizikai közegnek (elképzelések, ideák, vágyak vs. helyszínek) az összehangolása a kiállítás megnyitásáig.

Számodra mi a legizgalmasabb ebben a munkában?

A közös munka folyamata: a művészekkel, kollégákkal, szakemberekkel való információ- és tudáscsere, valamint az alakuló helyszínek, kiépülő, tér- és műtárgykapcsolatok végigkísérése. A találkozások, a generációk közötti kapcsolatok kiépülése, a kölcsönös inspirációk létrejötte, s ami talán az egyik legfontosabb dolog: az új munkák létrehozásának a lehetősége. Esélyt teremteni a megmutatkozásra: legyen szó régi, vagy régen látott munkák új kontextusba helyezéséről, esetleg egy kísérletező periódus, vagy a továbblépés szándékát jelző gesztus dokumentumainak „nyilvánossá” tételéről. Vagy egyszerűen az eddig csak a fővárosban megfuttatott munkák kölcsönös megmérettetése a helyi szcénát hangsúlyosan képviselő, de ugyanakkor nemzetközi – jelen esetben horvát és francia – terepről is válogatott művekkel.

Mik a várakozásaid a rendezvény tekintetében?

Visszautalva a korábbi kérdésre, ami izgalmas ebben a munkában, az egyben a rizikófaktor is: benne van a pakliban a váratlan dolgok, történések, kudarcok lehetősége is. Ugyanakkor ehhez hozzáadódik még a „vidék” – Budapest felőli láthatatlansága – az erőforrások, a figyelem és az érdeklődés egyenetlen szóródása, illetve a kultúrafogyasztási szokások átrendeződése, sokszor még kiszámíthatatlannak tűnő hektikussága ebben a poszt-Covid időszakban. Mindenesetre jó lenne helyi szinten egy mindenki – művészek, szervezők, városlakók és látogatók – számára érdekes és izgalmas (képző)művészeti esemény, egy folytatható és fenntartható rendezvény alapjait lerakni. Ugyanakkor az itt generált kapcsolatok, megszületett kiállítások, létrejött munkák révén egy Pécs határain túl is láthatóvá váló, időszakos, de rendszeres találkozási pont koordinátáit rögzíteni a térképen.

Számodra mit jelent a kortárs képzőművészet és mik az elvárásaid a támogatások felé?

„Megmutatni azt, ami van”, tehát mindenféle stiláris, műfaji, vagy éppen politikai-ideológiai preferenciáktól függetlenül, az aktuális trendekre és a minőségre (is) érzékenyen. Figyelembe véve a helyi adottságokat is belőni egy lehetséges – de a változó körülményekre reagálni képes – pozíciót. Olyan helyzeteket teremteni, ahol a felkínált nézőpontok, értelmezési lehetőségek tágassága – a generált vélemények, látványok, buborékok közegében – gondolkodó és kritikus látásra, egyéni véleményalkotásra ösztönöznek. A LOKART mostani kiadását még tesztverziónak, egy tanulási folyamat kezdetének tekintem: a keretek és a lehetséges irányok meghatározása, kitapogatása zajlik. A jelenlegi lehetőségek csúcsrajáratásával, nagyon szűk határok között kell, a kivételes városi adottságok számunkra rendelkezésre álló elemeit minél hatékonyabban, ügyesebben felhasználni. Az esetleges szintlépéshez már több időre, előzetes egyeztetésre, erőforrásra lesz szükség.